„Ez a film nem megoldásokat ad, hanem elgondolkodtat” – Interjú Drajkó Istvánnal, a Holdról holdra kisjátékfilm ötletgazdájával és producerével
November 22-én mutatják be a Holdról holdra kisjátékfilm második részét – egy különleges, több részből álló filmprojekt folytatását, amely nemcsak történetet mesél, hanem érzelmeket és élethelyzeteket is a néző elé tár. A film első része két sorsot – egy újszülöttét és egy idős, demenciával élő férfiét – állít párhuzamba, és a veszteség elfogadásának öt fázisán vezeti végig a nézőt. A folytatásban a gyermekek felnőnek, az idős férfi története tovább mélyül, és új krízisekkel szembesülnek a szereplők. Az ötletgazda Drajkó István, a Holdfény Idősotthon fenntartója, aki saját életének érintettségét is beépítette a filmbe. Vele beszélgettünk a film születéséről, üzenetéről és arról, miért fontos számára, hogy a Holdról holdra gondolatokat ébresszen a nézőkben.
A Holdról holdra második részét novemberben mutatják be. Hogyan kapcsolódik a folytatás az első filmhez?
A tavaly bemutatott első rész két párhuzamos történetbe vezeti be a nézőket: bemutatja egy újszülött hányattatásait, akit nehéz sorsú édesanyja a kórház előtt hagyott és a Várnai Máté nevű idős, nyugalmazott katonatiszt életének utolsó szakaszát, akit idősotthonba helyeznek. A filmben a kisgyermek sorsa szerencsés fordulatot vesz – örökbe fogadják –, míg az idős férfi nehezen fogadja el, hogy kiszakították megszokott környezetéből. A második rész ott folytatja, ahol az előző abbamaradt: a gyerekek felnőnek, a papó pedig még mindig bent él az otthonban. A szereplők különböző életkrízisekkel szembesülnek, a folytatásban pedig egy harmadik szál is kibontakozik a történetben. A film így mutatja meg, mi rejlik a látszat mögött, és mi az, amit a család vagy az intézmények valóban képviselnek.
A film erősen épít az érzelmekre és a valóságra. Miért fontos ez Önnek?
Mert a film nem megoldásokat kínál, hanem kríziseket bont ki. A néző így a saját életére, saját tapasztalataira vetítheti rá a történetet. Ez egy nagyon erős eszköz. A forgatás során mindenki, aki részt vett benne, hozzáadott valamit a saját életéből, és a film valahogy mindenkiben nyomot hagyott. Ez nem egy Netflixen megszokott, „fájdalommentes” történet, ahol a főhős mindig győz. Itt valódi lelki folyamatokat látunk – a veszteség öt fázisát: a tagadást, a dühöt, az alkudozást, a megértést és az elfogadást. A film párhuzamot von két döntés között: amikor egy gyermeket örökbe adnak, és amikor egy idős embert otthonba helyeznek. Mindkettő mögött ott van a felelősség, a szeretet, de a fájdalom is.
Ön nemcsak ötletgazdája és alkotója a filmnek, hanem érintettje is ennek a témának.
Gyerekkoromban intézményben nőttem fel, így pontosan ismerem azt az érzést, amikor valaki ott marad a falak között, várva, hogy „majd jön valaki holnap”. Ez az érzés nagyon hasonlít ahhoz, amit az idősek is megélnek egy otthonban. A filmben is ezt a párhuzamot szerettem volna megmutatni.
A Holdfény Idősotthonban, ahol dolgozom, sokszor pont az adja a biztonságérzetet az időseknek, hogy érzik: megértjük őket. Mert én is pontosan tudom, milyen az, amikor valaki nincs egyedül, de mégis magányosnak érzi magát. A film ezt is szeretné átadni – egyfajta lelki kapaszkodót.
Honnan jött maga az ötlet, hogy ebből filmet készítsen?
Ez teljesen váratlanul született. Egy Facebook-poszt és egy akkoriban zajló pedagógiai tanulmány hozta elő belőlem a gyerekkori kríziseimet. Egy ötperces történetből nőtt ki ez az egész. Aztán szakmai segítséggel elkezdtük összefűzni a szálakat, és rájöttem, hogy ebből filmet lehet csinálni. Narrátorral, színészekkel, erős érzelmi töltettel. A színészek is nagyon szerették a történetet, mert a demencia ma nagyon aktuális téma, és ritkán látjuk olyan formában feldolgozva, ahol a múlt és a jelen ennyire erősen kapcsolódik össze.
Hol láthatják majd a nézők a filmet?
A második részt 2025. november 22-én mutatjuk be, és ahogy az első részt, ezt is fesztiválokra visszük itthon és külföldön. Már most tárgyalok például Óbudán egy plázában arról, hogy egy nagyobb vetítés is megvalósuljon. A filmnek van saját Facebook-oldala, ott minden fontos információ elérhető lesz a bemutatókról. Ez egy teljesen önfinanszírozó projekt, amit a Holdfény Idősotthon támogat, de nyitottak vagyunk együttműködésekre is.
A Holdról holdra rövidfilm – tömör, mégis erőteljes hatású. Ez tudatos volt?
Abszolút. Nem akartam “a rétestésztát húzni”. Szerintem a tömörség ennek a filmnek a sajátossága: nem csupán idézeteket puffogtat, hanem szembesít. „Pofán vág” – a szó legjobb értelmében. Lehet, hogy nem a film után, hanem másnap vagy hetekkel később, egy teljesen más helyzetben fog valakinek eszébe jutni egy jelenet vagy egy mondat belőle. És ez az érték. Ez a fajta gondolatébresztés az, amitől a film több lesz, mint szórakozás. Akár örökbefogadásról, akár idős hozzátartozó elhelyezéséről, akár a veszteségről van szó, mindannyian találkozunk ezekkel a dilemmákkal. A film nem ítélkezik, nem mondja meg, mi a helyes – csak megmutat. És ha ez gondolatot ébreszt, beszélgetést indít, akkor már elérte a célját.